Tisztelt Látogató!


Engedje meg, hogy néhány gondolatot megosszunk Önnel a témával kapcsolatban.
Az épületek automatizálása, mint azt a tevékenység megnevezése is mutatja, minden az épületekbe beépítésre kerülő gépi berendezés automatikus működtetését, üzemeltetését teszi lehetővé.

Itt nem csak az épületgépészeti berendezésekre (kazán, radiátor, padlófűtés, stb.) kell gondolni, hanem minden olyan berendezésre, melyet villamos áram hajt (árnyékoló berendezések, öntöző rendszerek, világítási rendszerek, stb.).

Az épületek automatizálása két fő szempontból lehet érdekes. Az egyik szempont az épület könnyedén felügyelhető, komfortosabb működtetése. A másik, számunkra sokkal fontosabb feladat, az adott épületben elhelyezett különböző rendszerek gazdaságos üzemeltetése.

A mai energia árak mellett egy új épület építésénél, már a tervezés során jól át kellene gondolni, hogy milyen berendezések is kerül majd az épületbe és hogyan, mennyiért is fogjuk tudni működtetni azokat ?

Cégünk munkatársai 2000 óta foglalkoznak különböző méretű és korú épületek automatizálásával. Nem csak a tervasztalon lévő, megvalósulás előtt álló elképzelésekhez tudunk segítséget nyújtani, hanem már meglévő rendszerek automatizálásában is vannak elképzeléseink.

Keressenek minket, szívesen adunk tanácsot, ajánlatot az épületek különböző berendezéseinek automatizálására! Az adott feladatok ellátásához mindig megkeressük a tulajdonos számára legjobban elfogadható ár-érték aránnyal rendelkező automatika készülékeket, cégünk ezen a téren a “márkafüggetlenség” híve!

    Kérdése van? Szeretné, ha visszahívnánk?

    Írjon nekünk az alábbi űrlap kitöltésével. Kollégáink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot.

    Név *:

    E-mail *:

    Tárgy *:

    Üzenet *: